Sűrű hétvégén vannak túl a DEAC játékosai
A DEAC U15-ös, U19-es és NB2-es csapatainak is fordulója volt a hétvégén. Volt olyan játékos, aki mindhárom divízióban pályára lépett.
A DEAC U15-ös, U19-es és NB2-es csapatainak is fordulója volt a hétvégén. Volt olyan játékos, aki mindhárom divízióban pályára lépett.
Május 20-án, kedden utánpótlás csapatoknak szervez versenyt DEAC frizbiszakosztálya az Egyetem Vezér utcai sporttelepén.
Az ultimate frizbi nemzeti bajnokság első osztályában idegenbeli győzelemmel kezdte meg a versenyzést a DEAC. Az egyetemi csapat 12:15-re nyert a győri Up&Fly ellen.
A DEAC frizbicsapata saját rendezésű tornán folytatta téli felkészülését. A Gödöllőn megtartott versenyen cseh, osztrák, szlovén és szlovák ellenfelekkel mérték össze tudásukat az egyetemi csapat tagjai.
Nemzetközi félkészülési tornán szerzett ezüstérmet a DEAC frizbicsapata február első hétvégéjén. A Linzben rendezett versenyen osztrák, belga, német és magyar klubok vettek részt.
A DEAC frizbicsapata saját rendezésű tornával, a BubblePesttel folytatta bajnoki felkészülését. A nyolccsapatos nemzetközi mezőnyben 7. helyezést szerzett az egyetemi gárda.
A DEAC évindító frizbitornáján nemzetközi mezőnyben ért el szép eredményeket az egyetemi klub. A versenyen 13 csapat több mint 120 versenyzője mérte össze tudását.
A DEAC frizbicsapata november utolsó hétvégéjén Budapesten zárta az idei versenyévadot. A női és open csapat is jó élményekkel ünnepi hangulatban tért haza a kétnapos megmérettetésről.
November közepén megtartottuk a már hagyománnyá vált Debrecen Disc Golf Open versenyünket, a Margit téren. A nagy hideg ellenére tizenöt lelkes résztvevő csatlakozott a játékhoz, akik négy kategóriában mérték össze tudásukat, hogy elnyerjék az ízletes mézeskalács kupákat.
A DEAC NB2-es csapata november 9-én lejátszotta utolsó mérkőzését a szezonban. Az Osprey Ultimate Team csapata jobbnak bizonyult, de a negyedik helyet is sikerült megszerezni a csapatnak. Tóth Péter csapatkapitány így értékelt: