Disc golf alapok

A disc golf sok szempontból hasonlít a hagyományos, ütőkkel és labdával játszott golfhoz. A játék célja, hogy a játékosok minél kevesebb frizbi dobással eltalálják a célpontul szolgáló láncos kosarat. A dobásokat egy meghatározott kezdőponttól kezdik el, majd mindig pontosan onnan folytatják, ahol a frizbi megállt, egészen addig, ameddig a frizbivel el nem találják a kosarat. A játékot az a játékos nyeri, akinek a legkevesebb dobásra volt szüksége ahhoz, hogy a célt, vagy a pályán levő célokat eltalálja.

Történelem

A sportág külföldi játékosok közvetítésével érkezett meg Magyarországra. A ’90-es évek elején Budapesten számos, elsősorban észak-amerikai, a sportot ismerő játékos tartózkodott, akik kisebb-nagyobb mértékben a Budapesten akkortájt megjelenő ultimate frizbi közösséghez is csatlakoztak. A játékot ők mutatták meg az ultimate frizbi magyar úttörőiknek, és saját gyártású kosarakra, kezdtek el játszani a Hajógyári-sziget területén. A sportág hazai úttörőjének Jeff Iliff, korábbi nevén Jeff Blount urat tekinthetjük, aki elhivatottságával és sportszeretetével megfertőzte az ultimate frizbis közösség tagjait.

A Debreceni Frizbi Sportegyesület játékosai az ultimate mellett időről-időre a disc golfba is belekóstoltak, majd az egyesület 2019-ben kezdett el szervezett formában is foglalkozni a sportággal. A szakosztály létrehozását követő évben négy helyi versenyt (Debrecen Disc Golf Open) is szerveztünk, majd 2021-ben belevágtunk a Tócóskerti Disc Golf Park építésébe.

További részletek a disc golfról További részletek a disc golfról

Hol próbálható ki?

Disc golfozni bárki, bármilyen életkorban, bármiféle előképzettség nélkül elkezdhet. A játék már a legelső alkalommal is élvezhető, és a fejlődés az első alkalmak során garantált. Az elkezdéshez semmi másra nincsen szükség, mint pár frizbi korongra, egy pályára, vagy pedig ezek hiányában illetve ezek mellé kiegészítésként egy olyan ismerősre, akitől lehet frizbiket kölcsönkérni, és meg tudja mutatni, hogy mi is ez a szabadidős tevékenység.

A sportág iránt érdeklődők legegyszerűbben az idén augusztus közepén megnyíló Tócóskerti Disc Golf Parkban próbálhatják ki a játékot. A pálya használata ingyenes lesz. A megnyitóig is az egyesületünk várja azok jelentkezését, akik többet szeretnének megtudni a disc golfról.

Korongok

A játékot alapvetően bármilyen frizbivel lehet játszani. Aki szeretné kipróbálni, hogy a versenyzők milyen korongokat használnak, a Debrecen Frizbi Sportegyesület edzésein térítés nélkül kölcsönözhetnek frizbiket. A kölcsönzésért nem kell bérleti díjat fizetni, de 1.000 Ft letétet kell elhelyezni, ami a korong leadásakor visszajár.

Szabályok

1. Az első dobást a dobópontból kell dobni. Ezt követően pontosan onnan dobj tovább, ahol a frizbi megállt. Ezt folytasd, amíg a kosarat el nem találod a korongoddal.
2. Amikor befejezted a lyukat, számold össze, hogy hány dobásból sikerült teljesítened, majd menj tovább a következő lyukra.
3. Az összes lyuk lejátszása után az a játékos nyer, akinek az összes lyuk lejátszásához a legkevesebb dobásra volt szüksége.

Versenyzés

Az egyesületünk rendszeresen szervez helyi versenyeket kezdő és haladó sportolók számára. A következő Debreceni Disc Golf Open időpontja, helyszíne és részletei elérhetők a http://dfse.hu/ddgo oldalon. Az idei évben az országos bajnokság is Debrecenben zajlik. Az OB-val kapcsolatos információk a http://dfse.hu/dgob2021 oldalon találhatók.