Nyári tábor junior frizbiseknek

Már évek óta hagyomány, hogy a FreeBees tapasztaltabb játékosai a budapesti LOL csapatával összefogva szerveznek nyári tábort utánpótláskorú játékosok számára. Az idei esemény július 18-22. között zajlik a Tisza-tó partján, Poroszlón. A tábor egyaránt szól a kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és rutinosabb játékosoknak, a programjában edzések, strand, csapatépítő feladatok, egy kis versengés és meglepetésesemények szerepelnek.…

Bemutató a Láthatatlan Iskola táborában

Július 8-án látogatást tettünk a SZUSZ Parkba, a Láthatatlan Iskola nyári táborába, hogy a táborozóknak bemutassuk a frizbi sportokat. A Láthatatlan Iskola az átmeneti otthonban élő gyerekek mentorprogramja, amely tanulni vágyó gyerekeket köt össze segíteni vágyó egyetemistákkal és felnőttekkel azért, hogy a gyerkőcök fejlődjenek és kihozhassák magukból a legtöbbet. Az egyik játékosunk évek óta mentorként…

Disc golf csapatépítő

Június 21-én csapatépítő disc golfozást szerveztünk a Magyar Bankholding munkavállalóinak. A bank debreceni vállalatfinanszírozási területéről 24 dolgozó próbálta ki a Nagyerdei Stadion körül felépített pályát. A résztvevők négy csoportra osztva kb. másfél óra alatt teljesítették a hat kosarat, és közben megismerkedtek a játék szabályaival, a dobásfajtákkal, sőt a FreeBees jónéhány tagjával is, ugyanis kilenc játékosunk…

Tartjuk a második helyet az U4 Ligában

Június 18-án a második fordulóval folytatódott az Ultimate 4’s Liga. A DEAC FreeBees csapata két mérkőzést játszott, és mindkettőn nagyarányú győzelmet aratott, így továbbra is a tabella második helyét foglalja el. Játékosunk, Horváth Petra összegezte a nap történéseit.

Debreceni bronzérem a Diákolimpián

Két debreceni középiskola szerepelt az idei frizbi Diákolimpia döntőjén, melyet Gödöllőn rendeztek. A Péchy bronzérmet szerzett az amatőr kategóriában, a Fazekas Gimnázium pedig a profik mezőnyében ért el 4. helyezést. Garamvölgyiné Gábor Andrea, a DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikum frizbicsapatának felkészítőtanára így foglalta össze a Diákolimpián szerzett tapasztalatokat.

Újabb sikerek a bajnokságban

Május 28-án hazai pályán fogadtuk Sportsziget SE csapatát, majd június 11-én Budapesten folytatódott a Well Travel Liga a Riverside – DEAC FreeBees összecsapással. A sérüléséből néhány hete visszatért játékosunk, Korompai Hunor így foglalta össze az élményeit.

FreeBees – LOL edzőnap

A DEAC FreeBees a LOL csapatával tartott közös edzőnapot június 4-én szombaton. A két csapat gyakorlatokkal és edzőmeccsel készült a következő hetekben esedékes mérkőzéseire,  DEAC FreeBees a Well Travel Liga szünet előtti utolsó fordulójára, a LOL pedig a Windmillre. Az edzés után hűsítő strandolásra is jutott idő.

Két debreceni suli nevezett a Diákolimpiára

Június 11-én Gödöllőn lesz az ultimate frizbi Diákolimpia, és Debrecenből két iskola vesz részt a megmérettetésen. A Péchy csapatát Garamvölgyi Andi tanárnő vezeti, a Fazekast pedig Szőke Laci tanár úr viszi a versenyre. Mindkét csapatban pályára lépnek majd olyan játékosok, akik az edzéseinket látogatják, sőt a felkészülés jegyében a Péchyvel edzőmeccseket is játszottunk az elmúlt…